Interjú a Kiralık Aşk / Kiadó szerelem főszereplőivel!
Interjú a Kiralık Aşk / Kiadó szerelem főszereplőivel!
A Kiralık Aşk főhősei, Barış Arduç ( Ömer ) és Elçin Sangu ( Defne ) még tavaly év elején meséltek a forgatásról és persze magukról.
Hogy telt a 2015-ös év?
Elçin Sangu: Úgy gondolom, hogy a legsikeresebb évem volt, de lehet, hogy azért gondolom így mert elkezdődött a sorozat. Viszont hiszem, hogy ennél még sokkal szerencsésebb éveim lesznek. 2015. csupán a kezdet volt, a többi még jobb lesz. Minden szomorúságot hátrahagyok és élvezni fogom a felemelkedést.
Barış Arduç: A 2015.-ös év szuperül telt. Ebben az évben új munkába kezdtünk. Hiszem, hogy mind az enyém, mind pedig Elçin karrierje felfelé ível mostantól.
Hogy jött az életetekbe a Kiralık Aşk ?
Elçin Sangu: A sorozat hirtelen toppant be az életembe. Nyár volt , pont azt terveztem, hogy otthon pihenek kicsit, és ekkor megcsörrent a telefonom… Egy kicsit hezitáltam, mert nem rég fejeződött be az előző munkám, de ki akartam próbálni a romantikus komédiát is.
Barış Arduç: Közvetlen a Kiralık Aşk előtt Hande Doğandemir-rel a ‘Racon című produkcióban dolgoztunk. Ez a sorozat bár csak rövid ideig tartott, számomra nagyon hasznos volt. Közvetlen utána 12 ajánlatot kaptam különböző produkcióktól. Közülük egyik a ‘Kiralık Aşk’ volt.
MIT GONDOLTATOK, AMIKOR ELOLVASTÁTOK A KİRALIK AŞK FORGATÓKÖNYVÉT?
Elçin Sangu: Azonnal megszerettem Defne karaktert, ezért egyetlen pillanatnyi kétség vagy kérdőjel sem volt bennem, hogy elvállaljam-e.
Barış Arduç: Ha őszinte akarok lenni, akkor Törökországban akár tetszik, akár nem, mindig jöhet egy olyan munka, amire az elején azt mondod, hogy „jó lesz”, aztán mégsem úgy alakul, ahogy gondoltad. Úgy vélem, hogy a sikerhez egyszerre több tényező szerencsés együttállása szükséges. Az távolról sem elég, ha van egy klassz forgatókönyv. Kell hozzá, hogy a színészek maximálisan egy hullámhosszon legyenek, hogy együttműködő, egymás rezdüléseiből értő stáb dolgozzon együtt. Emellett természetesen muszáj, hogy a producer és nem utolsó sorban a rendező is profik legyenek. Ez nem csak rólunk, főszereplőkről szól, nem csak a mi kettőnk munkakapcsolatáról, együttesen kell olyan energiákat teremtenünk, ami a produkciót tökéletes szintre emeli.
A forgatókönyv olvasásakor izgatottság fogott el, valahogy éreztem, hogy itt minden szuper lesz, de persze legyünk reálisak, bármi lehetett volna, ami a siker útjába áll. Kétségek is gyötrik az embert egy új szerep kapcsán. Hogy fogadja majd a közönség? Vajon tetszeni fog nekik, vajon milyen véleményük, kommentjeik lesznek.
Most azonban nagyon boldog vagyok. Először is, hogy belevágtunk, másodszor pedig azért, mert jót alkottunk.
AZ ÉN ÉLETEMBEN MINDEN HIRTELEN TÖRTÉNT
Elçin Sangu: Minden lényeges dolog olyan hirtelen jött az életembe. Nem terveztem, hogy a színészet lesz a szakmám. Izmir-ben nevelkedtem, Mersin-ben operát tanultam. Soha nem volt olyan gondolatom, hogy „Na majd akkor én elmegyek Isztambul-ba és jelentkezem egy ügynökséghez”. Ha nem találkozom Başay Okay-yal, akkor ez nem történik meg. Miközben egy amatőr színházi társulatnál voltam, a családom unszolására részt vettem Izmir-ben egy szereplő válogatáson. De persze nem jött össze az a munka. Viszont ezen keresztül talált meg engem Başay Okay. Így csöppent az életembe az ‘Öyle Bir Geçer Zaman ki’ (Úgy telik az idő) című sorozat. Egy természetes vörös hajú lány, aki tud zongorázni, énekelni és beszél olaszul. Azt hiszem ez különlegesnek számított, ezzel sikert arattam. Az elkövetkező két nap pakolással és utazással telt, és máris Isztambulban találtam magam.
Nagyon hirtelen, egy szempillantás alatt történt mindez. Miután befejeztük az ‘Öyle Bir Geçer Zaman ki’ sorozatot, vissza akartam menni Izmir-be, hiszen Isztambulban senkit sem ismertem. Elképzelni sem tudtam, mit csinálhatnék itt. Aztán aludtam rá néhányat, vártam egy kicsit, végül úgy döntöttem, hogy maradok. Az elején nem volt könnyű, de végül tökéletesen sikerült beilleszkednem.
Ezek után sok új projekt-te kerestek meg. Főszerepre is kaptam ajánlatokat, de erre még nem éreztem késznek magamat. Eltelt így 5 év, ami alatt játszottam: a ‘Kurt Seyit ve Şura’, ‘Bir Aşk Hikayesi’, ‘Aşk Kaç Beden Giyer’, ‘Sevdam Alabora’ produkciókban.
Barış Arduç: Olyan vagyok mint egy világutazó. Svájcban születtem, 8 évesen jöttem Törökországba. Az általános iskolát Adapazarı-ban kezdtem el, de a 3.-4. osztályt Gölcük-ben folytattam. Addig a nagynénémmel laktam, mert a családomnak még szüksége volt bizonyos időre, hogy utánam tudjanak jönni. Az általános ötödik osztályáig Gölcük-ben éltem, majd jött 1999-es földrengés. Innen Bolu-ba mentünk. Ahogy odaköltöztünk, november 12-én egy újabb földrengést kellett átélnünk. Ott végeztem el a középiskolát, majd Isztambulba költöztem. Hogy kezdődött a színészi karrierem? Valójában úgy, hogy érettségi előtt nem tudtam dönteni, hogy a sport akadémia legyen, vagy a zene iskola?
Akkoriban az életem minden területe a sportról szólt, ezért végül a sport akadémiára mentem Kayseribe. A lelkesedésem nem bizonyult kitartónak, az egyetemet abbahagytam még az első tanév befejezése előtt. Majd teljesen véletlenül megismerkedtem Ayla Algan-nal, akinek nagyon sokat köszönhetek. Az utam a színészet felé vitt. Az Ekol Drama iskolában tanultam, ahol egy ideig a Sadri Alışık Színház színi tanodájában tanultam, de nem játszottam.
Az eddigi munkáim során rengeteget tanultam, és büszke is vagyok magamra, de úgy gondolom, a ‘Kiralık Aşk’ lett a kedvencem. Az eddigi munkáim is sokat adtak nekem, hiszen mindegyik munkákkal fejlődünk egy kicsit, és mindegyikből tanulunk valamit. Ez viszont az első olyan szerepem, amivel pénzt is keresek, de közben szellemi, lelki feltöltődésben is részem van.
A karrierem során először a ‘Küçük Hanımefendi’ (Kisasszony) című sorozatban láthattak. Utána jött a 'Deliha' című film, a 'Racon' és a ‘Kiralık Aşk’. De ne feledkezzek meg a ‘Bugünün Saraylısı’, a ‘Benim İçin Üzülme’, ahol egy 17-18 éves sport imádó fiatalt játszottam. Ebben csak rövidke szerepem volt, a múltbéli visszaemlékezéseknél. Nagyon elégedett voltam ezzel a munkával, és amikor a karakterem meghalt, a rajongók a Trabzonspor lelátójára egy óriási „Megnyerte a a szívünket” molinót akasztottak. Amikor ezt meglátja az ember, akkor úgy gondolja, hogy jó úton halad.
MIT GONDOLTOK A KİRALIK AŞK FORGATÁSÁRÓL?
Elçin Sangu: Amikor elkezdtem a színészkedést, nagyon hittem mindenben és mindenkiben, nagyon lelkesen indultam el ezen az úton. Nagyon sok jó csapattal dolgoztam együtt, de ilyen flottul működő, összeszokott csapathoz még nem volt szerencsém. Nagyon örülök, hogy egy ilyen volumenű munkát együtt csinálhattunk végig.
Barış Arduç: Nagyon jó volt! Nem véletlen, hogy a sorozatnak ekkora nézettsége van. A siker érdekében mindenki beleteszi a maximumot.
A cikk török eredetije itt olvasható!